New York Cheesecake Office Brunch-ra

-
A szabim utánra került a naptáramba az Office Brunch, így végre én is részt vehettem rajta. Alapvetően az volt a terv, hogy a férfi kollégák sütnek, de gondoltam rá, hogy talán szerencsés lenne meglephetném én is a társaságot, és süthetnék. Aztán annyira tervezgették, hogy nem akartam beletrappolni, de elszóltam magam a közvetlen felettesem előtt, hogy sajttortát akartam készíteni, ő pedig rögtön lecsapott.

Ember sajttortára nemet még nem mondott. Én sem, pedig én a családfám T-Rexekre tudnám visszavezetni, nem grófokra.

Olyan hatalmas szemekkel nézett rám, hogy tudtam, annak a tortának meg kell lenni. Aztán egy-kettőre kiderült, az igazgatónknak esélye sincs sütni, így a tortának csakhamar helye is lett. 

A receptet a Street Kitchen-től nyúltam, ez egyszerűen tökéletes, mindig (MINDIG, nem vicc) sikerül, és pofátlanul egyszerű. Amerikai. Minél kevésbé spilázod túl, annál jobb. Én nem pisztáciát teszek a kekszbe, hanem áfonyás lekvárt a krémsajtba.

Bontottam egy üveg Cserszegit, lőttem a szelfiket, amíg törtem a kekszet, kevertem a sajtot (mielőtt félreértitek: tudnom kell bizonyítani, hogy én készítettem, nem úgy mint egyesek, akiknek az anyukája segített, köhköh), beraktam egy mosást, és megszereltem a media boxom a szolgáltatóm segítségével. Elmosogattam mostanra és a körömlakkom fent maradt. Ahogy beraktam a maradék tejfölt a hűtőbe, szinte mámoros állapotba kerültem. Igen, ezek alapanyagok. Háztartást vezetek, igen, tele a hűtőm, sütök-főzök és úgy pattintottam mindent a helyére, hogy a frizurám sem bánta, fuck yeah.

Purely perfect.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

The One who Dared

-
Hadd meséljem el nektek a bántalmazásom történetét (félreértés ne essék, nem az egyetlenét, csak a legfrissebbet - gyönyörű, nem?). Egyben ez egy figyelmeztetés, hogy akinek sok lehet, felkavaró, vagy érintett, az most lehet, hogy jobb, ha nem olvas tovább. Hála istennek a legrosszabb nem történt meg, és az én sztorim happy end, de akinek volt már ilyenben része (és sajnos túl sokan vagyunk), az tudja, hogy az emlékek bármitől előtörhetnek. Ha nem érzed magad most stabilnak befogadni, jobb nem kockáztatni. Életem kalandjára készültem, én csak annyit kértem, hogy adjanak valakit mellém, aki hajlandó közösködni - életem első tengeren túli útja, jobban érezném magam, ha van, aki segít (hiába csoporttal mentünk, alapvetően az utazást mindenki maga intézte, én a magam részéről egyedül jelentkeztem, ezért kértem a szervezőt, hogy ha van más a csoportban, aki szintén egyedül jelentkezett, de nincs ínyére a dolog, kössön vele össze). Az első találkozó alkalmával rám hajtott. Nyitott, kedves, b...
További információk

Paracasi homok

-
Szedem ki a mosásból a bézs rövidnadrágom és azon tűnődöm, hogy a mosás viselte meg az anyagot és attól érdes a tapintása, vagy még mindig az a megközelítőleg 15 kiló sivatagi homok karcoskodik benne, amivel a sandboarding alatt a ruhám és nem kizárható módon az összes testhajlatom is telement. Végig akartam blogolni Perut és minden nap megszülettek a fejemben a bejegyzések, de végül - hála istennek? - sosem maradt rá idő, pedig ezer gondolatom volt (egy konkrét bekezdés egy paracasi reggeliből A-val és P-vel még most is a fejemben van). Igen, így fogom megírni az útibeszámolóm, monogrammokkal, még fogalmam sincs, hány részletben, és nem tudom egyáltalán, hogy időrendben-e. Az viszont elég valószínű, hogy az egész középpontjában az én jellemfejlődésem lesz. (Bocsi.) És bár eddig tiltakozott ellene az agyam, úgy érzem, a beszámolót már az előző bejegyzéssel megkezdtem. Mert most viszont már, hogy minél több idő telik el, úgy érzem, a történet így teljes: a jellemfejlődésemtől és Perutól...
További információk

Főemlék

-
34 éves leszek és 34 barátom ünnepelte velem a születésnapomat. Elég húzós hetek vannak mögöttem, és akkor nem is voltam teljesen őszinte. A hullámvasút nem képes leírni, milyen amplitúdókkal zajlik az életem, magukról a tanulságokról pedig mindenképpen szeretnék egy külön bejegyzést, de a szülinapi bulim kontextusához hozzátartozik az azt megelőző küzdelem a perui utamért, hogy próbáltam egyszerre feldolgozni az eseményeket, a gyermekkori sebeimet, amiket triggerelt, és ezzel együtt azt a két számomra teljesen idegen élményt, hogy 1) nem vagyok egyedül és 2) nem történt meg a legrosszabb, amitől féltem - rossz volt, de vége lett, nem ragadtam bele semmilyen negatív spirálba és nem rontott el visszavonhatatlanul semmit, amin keresztül mentem. Megérkeztem a kiborított lelkemmel meg 20 perc késéssel a Nikába (mert történt egy kis nadrág-krízis is, két gyors próbát követően végül pontosan abban a cuccban mentem, amiben egyébként is akartam, ahogyan azt kell :')), és a pillanat, mikor ...
További információk