Töltött káposzta és túrós palacsinta

Mama már nagyban készítette a töltött káposztát, amikor telefonáltam, hogy korábbi vonattal érkezem, mert hamarabb végzett a gázóra leolvasó. Vinnyogtam - reméltem, hogy meg tudom, előzni, mert már egy hete, a szamóca szedés óta palacsintát akartam sütni a friss lekváromhoz (ugyanis azt is főztem), csak éppen sosem jutottam odáig, így gondoltam, kipicsogom odahaza. Na persze, mamát megelőzni hiú ábránd, pláne ha a hazatérőkre készül. Cuki volt 11-kor telefonálva abban bízni, hogy nincs már megfőzve egy fél disznó a kedvemért 5 különböző módon.

Mikor közeledtünk az állomáshoz láttam, hogy a vasút melletti földutak színe sötétebb még, tiszta tükrű pocsolyák tarkítják őket, a fű szinte haragos zöld. Nem rég esett. Szinte mindenemben éreztem, olyan jól, olyan tisztán emlékeztem, milyen ez. A vidéki eső. 

Mikor leszálltam, hirtelen aztán az orromba csapott az az ismerős, földes illat, és éreztem, hogy könnybe lábad a szemem. A balotai levegő minden idegen szagtól mentesen, természetesen és tisztán töltötte el mindenem. A tüdőm kitágult, régi érzések, hangulatok öntöttek el.

Próbáltam uralkodni magamon, de egyre sűrűbben hullottak a könnyeim, amikor pedig megláttam az állomás melletti házunk teraszán mamát, ahogy engem vár, csak odarohantam, megöleltem és bementem, de puszit adni nem tudtam. Mama próbált beszélni hozzám, de nem tudtam felelni, csak az orrom fújtam, és mikor megkérdezte, hogy tán sírok, kifakadt belőlem, hogy ne haragudjon, nem így akartam hazaérni, de leszálltam a vonatról, megcsapott az eső áztatta föld illata és nem tudtam legyűrni a gondolatot, hogy istenem, ezt legalább ismerem.

Mama nem is szólt sokat, pontosan tudta, mi a baj. Magához ölelt, tudta, hogy túl sok volt ez mostanában. Megértette, és bár ezerszer többet megélt, esze ágában sem volt lekicsinyleni, amin az utóbbi időben keresztül mentem. 

Beszélgettünk, én próbáltam összekapni magam, kicsit elcsendesedtem és szedtem káposztát. Hozzáláttam az ebédhez, mama a heverőre telepedett. Persze, ötször annyi ideig tartott megenni azt az egy szem káposztámat, mint egyébként, mert pillanatok alatt megváltottuk a világot munkától fiúkig, és mikor már a szokásos spájz-stelázsi-hűtő körömet is körbejártam egyéb harapnivaló után (mert hát otthon először is ki kell élvezni, hogy minden van, ami egy kertes házban kell, hogy legyen) mama előhozta a túrós palacsintát.

A gondjaimnak nyoma sem maradt, én pedig önkéntelenül elvigyorodtam. És még csak nem is a szokásos centi vastag palacsintát sütötte, láttam, hogy próbálta vékonyra, mert mi úgy szeretjük.

Welcome home.