Lady Champignon látogatásai más erdőkbe

Poszt-Balota szindrómában szenvedek. Tegnap úgy ébredtem, hogy azt hittem, a pesti ágyamban fekszem. Ma úgy, hogy a balotaiban. Sokat hánykolódtam éjjel, az idő pocsék. Tegnap kitaláltam frankón, hogy ma megyek moziba megnézni az Aladdint, eddig addig jutottam, hogy főztem egy teát, annak ellenére, hogy jó ideje nem kívántam a cigit és egész szépen leálltam vele, most elszívtam kettőt is a távolba révedve a bögrém fölött. Egy szál köntösben, és nincs semmi egyelőre, ami rávehetne, hogy felöltözzek. Megfordult a fejemben többször, hogy már enni kellene, eddig csak odáig jutottam, hogy el-elmentem a hűtő előtt és ránéztem az ajtóra. Jó lenne sétálni. Felnéztem az égre teám gomolygó gőze felett, anyaszomorítóan acélosan és borultan nézett vissza rám. Sétálni. Na persze. Átmegyek a hídon és lefúj a szél a Dunába. Felnyitom a gépem, lecsukom. Telefont veszek a kézbe, nyomkodom, vissza. A fülem be van dugva közben folyamatosan. Laptop megint kinyit, lecsuk. Jaj istenem, de pocsék ez...

Mama már nagyban készítette a töltött káposztát, amikor telefonáltam, hogy korábbi vonattal érkezem, mert hamarabb végzett a gázóra leolvasó. Vinnyogtam - reméltem, hogy meg tudom, előzni, mert már egy hete, a szamóca szedés óta palacsintát akartam sütni a friss lekváromhoz (ugyanis azt is főztem), csak éppen sosem jutottam odáig, így gondoltam, kipicsogom odahaza. Na persze, mamát megelőzni hiú ábránd, pláne ha a hazatérőkre készül. Cuki volt 11-kor telefonálva abban bízni, hogy nincs már megfőzve egy fél disznó a kedvemért 5 különböző módon. Mikor közeledtünk az állomáshoz láttam, hogy a vasút melletti földutak színe sötétebb még, tiszta tükrű pocsolyák tarkítják őket, a fű szinte haragos zöld. Nem rég esett. Szinte mindenemben éreztem, olyan jól, olyan tisztán emlékeztem, milyen ez. A vidéki eső.  Mikor leszálltam, hirtelen aztán az orromba csapott az az ismerős, földes illat, és éreztem, hogy könnybe lábad a szemem. A balotai levegő minden idegen szagtól mentesen, term...

Szeretem ezt az életben, hogy olyan sok új elméletet lehet gyártani és olyan sokszor újra lehet kezdeni. Akár havonta. Én nekifutottam ennek ma is. Nem tudom, hogy lehetek ilyen szerencsétlen, hogy egyetlen nap tapasztaljam meg a végtelen nyomorúságot és a megnyugvást is önmagamban, de tény, hogy volt a mában arcon a szőnyegen nyöszörgés és ámulatba esett, széltől megfújt újra felfedezés is. Estére nagyon elfáradtam, picit megfájdult a fejem, és semmi másra nem vágytam, mint hogy nyugalomban, békében megsüssem a kis ragacsos oldalasaim, amíg zörög valami a tévében - megfürdök, és mire én kész vagyok, a vacsora is. Belehajigáltam mindent a kedvenc üvegtálamba - a barbecue szószt, a ketchupot, sót, borsot, reszelt fokhagymát és worcestershire szószt, most tettem bele egy kis mézet és szója szószt is, mert olyanom volt, meg ezek nem ártanak egymásnak, és addig állítgattam az ízeket, amíg nem éreztem úgy, hogy ennek az oldalasnak én nagyon fogok örülni, ha kivettem és elkezdhetem ...