Újrakezdős oldalas

Szeretem ezt az életben, hogy olyan sok új elméletet lehet gyártani és olyan sokszor újra lehet kezdeni. Akár havonta. Én nekifutottam ennek ma is.

Nem tudom, hogy lehetek ilyen szerencsétlen, hogy egyetlen nap tapasztaljam meg a végtelen nyomorúságot és a megnyugvást is önmagamban, de tény, hogy volt a mában arcon a szőnyegen nyöszörgés és ámulatba esett, széltől megfújt újra felfedezés is. Estére nagyon elfáradtam, picit megfájdult a fejem, és semmi másra nem vágytam, mint hogy nyugalomban, békében megsüssem a kis ragacsos oldalasaim, amíg zörög valami a tévében - megfürdök, és mire én kész vagyok, a vacsora is.

Belehajigáltam mindent a kedvenc üvegtálamba - a barbecue szószt, a ketchupot, sót, borsot, reszelt fokhagymát és worcestershire szószt, most tettem bele egy kis mézet és szója szószt is, mert olyanom volt, meg ezek nem ártanak egymásnak, és addig állítgattam az ízeket, amíg nem éreztem úgy, hogy ennek az oldalasnak én nagyon fogok örülni, ha kivettem és elkezdhetem két ujjal majszolni. Rizst kívántam most ehhez, obviously már a mikróban forgott. Aztán gyorsan felvágtam az oldalast a megszokott kis porcióimra és belehajigáltam a tálba - majd fikszírozgattam, fikszírozgattam egy darabig, végül kivettem a kanalat és összekevertem az egészet puszta kézzel.  Állati jó érzés volt. Belerendezgettem a jénaimba és akkor már egészen hatalmába kerített A Vasárnap Este. 

Ledobtam magam az ágyra és szándékosan nem engedtem, hogy a gondolataim akörül kergessék egymást, hogy mi megy és mi marad a régi rendszereimből. Az orromba kúszott az oldalas illata, a mikró pittyent, hogy kész a rizs. 

Nem teljesen mindegy, ha egyszer jó így?