Hálanapló
Szeretet nélkül semmik vagyunk. Nem tudatosan akartam negyedéves értékelésbe vágni, de visszaolvastam a hálanaplóm a szakításom óta, és rádöbbentem, hogy amit átlapoztam, az majdnem negyed év (kicsit több). Annyiszor szerepelt benne hála a családomért, a barátaimért, az új ismeretségeimért, de még random idegen emberek kedvességért is, hogy önkéntelenül is az Oscar-beszédek jutottak az eszembe, ahol mindig mindenki mindent a csodás stábnak, meg a családjának köszön, meg a könyvek ajánlói és köszönetnyilvánításai, ahol szintén minden élő embernek hálát mondanak, és akkor ott, hirtelen rádöbbentem, hogy ezek nem üres sorok, vagy klisék, mert azok az emberek ott valakik, és ők tudják, hogy kik, és azt is, hogy róluk van szó, és az az adott színész, rendező vagy író ezt az egészet feltehetően tényleg nem tudta volna a szeretetük és a támogatásuk nélkül végigcsinálni. Az csak úgy fair, hogy megköszöni a szeretetüket és a támogatásukat, azoknak az embereknek, akik nem hagyták a vállalkozásá
