Pacal reggelire

-
Poszt-Balota szindrómában szenvedek.

Tegnap úgy ébredtem, hogy azt hittem, a pesti ágyamban fekszem. Ma úgy, hogy a balotaiban. Sokat hánykolódtam éjjel, az idő pocsék. Tegnap kitaláltam frankón, hogy ma megyek moziba megnézni az Aladdint, eddig addig jutottam, hogy főztem egy teát, annak ellenére, hogy jó ideje nem kívántam a cigit és egész szépen leálltam vele, most elszívtam kettőt is a távolba révedve a bögrém fölött. Egy szál köntösben, és nincs semmi egyelőre, ami rávehetne, hogy felöltözzek. Megfordult a fejemben többször, hogy már enni kellene, eddig csak odáig jutottam, hogy el-elmentem a hűtő előtt és ránéztem az ajtóra. Jó lenne sétálni. Felnéztem az égre teám gomolygó gőze felett, anyaszomorítóan acélosan és borultan nézett vissza rám. Sétálni. Na persze. Átmegyek a hídon és lefúj a szél a Dunába.

Felnyitom a gépem, lecsukom. Telefont veszek a kézbe, nyomkodom, vissza. A fülem be van dugva közben folyamatosan. Laptop megint kinyit, lecsuk. Jaj istenem, de pocsék ez a szám, nem akarom még ezt is. Váltás. Ez is rossz. A francba, telefon, mi van veled, nehogy cserben hagyjál már még te is. Laptop kinyit. Pinterest, LinkedIn, Facebook. Üzenetváltás, laptop lecsuk. Kimegy, bejön. Zene irritál, a francba, minek szól ez is folyamatosan. Kiszed. Enni kellene. Mit egyek. Nincs kedvem semmihez. Akartam Pinterestről ihletődni, valami szexi nagyon sajtos valamit csinálni, ajh, minek, úgysem eszem meg egyszerre, másnap már pocsék.

Végül nagyasszonyos köntösben lobogásom sutba dobva kiszedtem egy ormótlan adag pacalt, megmelegítettem. Levágtam magam a székre.

Anyu, erről nem volt szó.

Mindegy. A pacal finom.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

The One who Dared

-
Hadd meséljem el nektek a bántalmazásom történetét (félreértés ne essék, nem az egyetlenét, csak a legfrissebbet - gyönyörű, nem?). Egyben ez egy figyelmeztetés, hogy akinek sok lehet, felkavaró, vagy érintett, az most lehet, hogy jobb, ha nem olvas tovább. Hála istennek a legrosszabb nem történt meg, és az én sztorim happy end, de akinek volt már ilyenben része (és sajnos túl sokan vagyunk), az tudja, hogy az emlékek bármitől előtörhetnek. Ha nem érzed magad most stabilnak befogadni, jobb nem kockáztatni. Életem kalandjára készültem, én csak annyit kértem, hogy adjanak valakit mellém, aki hajlandó közösködni - életem első tengeren túli útja, jobban érezném magam, ha van, aki segít (hiába csoporttal mentünk, alapvetően az utazást mindenki maga intézte, én a magam részéről egyedül jelentkeztem, ezért kértem a szervezőt, hogy ha van más a csoportban, aki szintén egyedül jelentkezett, de nincs ínyére a dolog, kössön vele össze). Az első találkozó alkalmával rám hajtott. Nyitott, kedves, b...
További információk

Kör kettes, Szív királynő

-
Találok abban valami ironikusan szépet, hogy a Valentin napot a legjobban január 18-án élem egyedül. Ha nagyon őszinte akarok lenni, csak azért utáltam szerencsétlen ünnepet (igen, az, az a Halloween is, az tartja, aki szeretné, tessék tovább fáradni), mert menő volt utálni, és mert savanyú volt a szőlő, hogy nem találom életem szerelmét. Aztán a Valentin nap párkapcsolatban valahogy mindig sokkal rosszabb volt, mert mikor végre örülhettem volna, hogy ünnepelhetem valakivel, az egész mindig rajtam múlt (mit mesél ez el ugye rólam és a sérüléseimről, hagyjuk). Ma, amikor valójában az utazás miatt mentem a Flying Tigerbe (nem reklám, ténymegállapítás), és már másfél órája rohangáltam fel s alá a bolt előtt, mert tesómmal beszéltem, már húzta a szemem a gusztusos kirakat, nekem régen tudnom kellett volna, hogy nem fog menni az utazós tégelyekre szorítkozni, miközben furcsán természetesen és ösztönösen jött a meleg szeretet a szívecskés bizbaszok után. Barátkozzak meg a lágy részeimmel. Na...
További információk

#1 Faith

-
Idén nagyon sokat jelent nekem ez a szó. Firenzében földgömb charmot vettem a karkötőmre minden korábbi berzenkedésem ellenére ("mindenki világutazó, de attól, hogy évente felszállok egy-két gépre, én nem vagyok az!"), mert akkor döntöttem el, hogy elmegyek Peruba, és mert egymillió okom lett volna rá, hogy nyomorultul érezzem magam a szerencsétlenkedéseim látva, én mégis végig boldog voltam. Nem tudtam levakarni a képemről a mosolyt és a lelkemből ki azt az érzést, hogy valahogy majd lesz. És az emberek kedvesek voltak hozzám, a hátam simogatták, mosolyogtak rám, bíztattak, hogy erőltessem csak azt az olaszt (ha a hajuk tépték is ki fejben), javaslatokat tettek, segíteni akartak. Annyi emberi kedvességgel és jósággal találkoztam, hogy egyszerűen nem fogott golyó. A charm pedig ettől az egésztől hirtelen új értelmet nyert, és én visszamentem érte. Kicsit live action Hamupipőke koppintás, de őszintén úgy éreztem, hogy amíg "bátor vagyok és kedves", az én embereim min...
További információk