Lady Champignon látogatásai más erdőkbe

 Ez a poszt eredetileg nem ezzel a recepttel került volna ki. Múlt héten megint főzni akartam, de a létező legszarabb ötlet volt, amit felskiccelhettem fröcsögő zsírral a konyhám falára. Eleinte úgy tűnt, győzni fogok, cékla és édesburgonya gratint készítettem fokhagymás tarjával, de a kezdeti édes készülődést megint bezúzta a számat elöntő ecet és epe, ahogy megint nem egészen úgy alakultak a dolgok, ahogy én akartam, és ahogy persze finom volt minden megint a végére, csak nem ez volt a terv egészen már megint. A dolgot csak tovább súlyosbította, ahogy a receptkönyvembe felírtam az elkészítés módját, előre, bízva abban, hogy most végre érzem, és ebből blogolás lesz, de aztán valahogy félidőtől megint kezdett ideges kapkodássá csúszni össze a munkafolyamat, és mire Levi hazaért, alig bírtam megóvni a túlcsordulástól a könnycsatornáim, azt hittem, megöl a szégyen. Volt mécses meg pezsgő, isten hozott minket végre itthon, hisz az elmúlt 3 hétben főleg munka jutott nekünk a lakással é...

Végre átköltöztünk a saját lakásunkba. Ez nagyon sok nagyon vegyes érzéssel jár együtt. Nyilván egyrészt a földöntúli boldogság az alapállapotom: első közös otthonunkat vehettük át a férfivel, akivel a kapcsolatom a legkétségbeejtőbb és legjobb dolog, ami valaha történt velem, és akivel ilyen rövid idő alatt elég komolynak tekintettük a közös jövőt ahhoz, hogy közös lakással fussunk neki- és most hagyjuk azt, hogy 30 évesen már amúgy sem nagyon vacakol az ember. A szobák között közlekedni egyelőre őzikeként szökdécselve tudok csak, gyakorlatilag mindentől el vagyok ájulva: - hogy mindennek saját helyisége van - hogy mindennek saját helye van - hogy milyen kényelmes (ekkora lakásból a létező legélhetőbb elosztást és bútorozást hozta ki az előző tulajdonos) - hogy mennyire szép és szexi, anélkül, hogy felújításokban kellene megszakadnunk (senki nem halt még bele, tudom, csak azt mondom, hogy nem sírok, hogy megúsztuk nélküle) Ugyanakkor le kell, hogy szögezzem, hogy azért elég sok viszon...