Lady Champignon látogatásai más erdőkbe

34 éves leszek és 34 barátom ünnepelte velem a születésnapomat. Elég húzós hetek vannak mögöttem, és akkor nem is voltam teljesen őszinte. A hullámvasút nem képes leírni, milyen amplitúdókkal zajlik az életem, magukról a tanulságokról pedig mindenképpen szeretnék egy külön bejegyzést, de a szülinapi bulim kontextusához hozzátartozik az azt megelőző küzdelem a perui utamért, hogy próbáltam egyszerre feldolgozni az eseményeket, a gyermekkori sebeimet, amiket triggerelt, és ezzel együtt azt a két számomra teljesen idegen élményt, hogy 1) nem vagyok egyedül és 2) nem történt meg a legrosszabb, amitől féltem - rossz volt, de vége lett, nem ragadtam bele semmilyen negatív spirálba és nem rontott el visszavonhatatlanul semmit, amin keresztül mentem. Megérkeztem a kiborított lelkemmel meg 20 perc késéssel a Nikába (mert történt egy kis nadrág-krízis is, két gyors próbát követően végül pontosan abban a cuccban mentem, amiben egyébként is akartam, ahogyan azt kell :')), és a pillanat, mikor ...

Találok abban valami ironikusan szépet, hogy a Valentin napot a legjobban január 18-án élem egyedül. Ha nagyon őszinte akarok lenni, csak azért utáltam szerencsétlen ünnepet (igen, az, az a Halloween is, az tartja, aki szeretné, tessék tovább fáradni), mert menő volt utálni, és mert savanyú volt a szőlő, hogy nem találom életem szerelmét. Aztán a Valentin nap párkapcsolatban valahogy mindig sokkal rosszabb volt, mert mikor végre örülhettem volna, hogy ünnepelhetem valakivel, az egész mindig rajtam múlt (mit mesél ez el ugye rólam és a sérüléseimről, hagyjuk). Ma, amikor valójában az utazás miatt mentem a Flying Tigerbe (nem reklám, ténymegállapítás), és már másfél órája rohangáltam fel s alá a bolt előtt, mert tesómmal beszéltem, már húzta a szemem a gusztusos kirakat, nekem régen tudnom kellett volna, hogy nem fog menni az utazós tégelyekre szorítkozni, miközben furcsán természetesen és ösztönösen jött a meleg szeretet a szívecskés bizbaszok után. Barátkozzak meg a lágy részeimmel. Na...

Ázok a tusolóban, hallgatom a kedvenc jósnőmet Youtube-on. Mekkora marhaság, igaz? Egy olyan nő, mint én, aki mindig kellő megfontoltsággal tette egyik lábát a másik után azt hallgatja, hogy egy texasi (egyébként gyönyörű és elragadó) hölgy mit gondol a jövőjéről. Elnézést. Nem ő gondolja, a kártyából olvassa. Minden mondata arról szól, hogyan fogok valami váratlant csinálni - de hát Vízöntőként már csak ez az ember dolga, hogy új utakat járjon, lázadjon a rendszerek ellen, a saját módszereivel boldoguljon... Ötvenedjére hallgatom ezt a videót, de most kitágul a szemem. Instagram. Külön profil. Lady Champignon. Moods. Amit mindig is terveztem. "Be unapologetically yourself." Hirtelen sürgetés szökik fel a mellkasomban, látom az egészet magam előtt. Következő hétvégén kezdem. Új év, új kezdet. Heti posztolás. Egy fotó illusztrálja instagramon. Moods. Még Peru előtt. Nyilvános profil. Nincs marketing, nem érdekel ki találja meg. Csak írni akarok. Mióta. Majd most megteszem. Ki ...