Lady Champignon látogatásai más erdőkbe

Nem tudom, hogy a tegnapi bejegyzésem ihletett-e meg, de arra jutottam, hogy ma rakott spagettit főzök. Amíg alsó tagozatos voltam, péntek esténként összejártunk anyu középiskolás barátnőjével, akinek velem egyidős lánya, az osztálytársam volt. A program mindig ugyanaz volt: a barátnőm bátyja számítógépezett elvonulva, a barátnőm, Kata meg én Modern Talking számokra zenekarosat játszottunk a barátnőm elsötétített szobájában (mi voltunk az Aranycsapat, bezonyka), amíg anyámék a háttérben zümmögő tévére rakott spagettit csináltak és rengeteget beszélgettek. Amikor elkészült, mi kimentünk, megkajáltunk, ment a Barátok közt, az egész társaság belezsibbadt (pedig állítom, hogy mindettől függetlenül a mai napig egy részt sem láttam egyben), aztán még egy kis játék, és mi bringáztunk szépen haza. A pénteki "most olyan kaja lesz, amivel a kedvetekben járok" szokás megmaradt akkor is, amikor az összejárások elmaradtak. Mikor az M1-en elkezdték péntekenként vetíteni egymás után a...

Imádom a szüretet.  Amíg a legtöbb ismerősöm ki nem állhatja, ha ilyen jellegű családi kötelezettsége keletkezik, én önként és dalolva megyek. Apai és anyai ágon egyaránt vidéki földműves családból származom, nálunk a disznóvágás, a szüret, a herehordás még nagyrészt hasonló funkciót tölt be, mint valaha - nem csak egy munka, aminek eljött az ideje, de egy közösséget formáló erő, ahol család, barátok összeverődnek, nevetgélnek, viccelnek, majd a nagy munkára megérdemeltem isznak egy pálinkát és esznek egy jót. Rettenetesen fontos számomra, és bár mindig részt akartam bennük venni, sőt vártam őket, akkor értettem meg igazán, milyen szerves részemmé váltak, mikor párom lett. Abból, ahogy magabiztosan mozogtam a piacon, szét tudok bontani egy csirkét már egyértelműen tudtam, amit addig csak éreztem, miszerint a közeg, amelyben nevelkedtem alapvető és nagyon is fontos tudással ruházott fel. Sosem éreztem úgy, hogy kellemetlenül kellene emiatt magam éreznem, de épp ezért nem is ...

A Természettudományi Múzeum állandó ásványkiállítása fizikai kiterjedését tekintve nem nagy. Ha azonban beleeresztesz egy hozzám hasonló kőbolondot, nincs semmi csodálni való azon, hogy 3 órába telt, mire a végére értünk, úgy, hogy a végén már nem is olvastunk el minden táblát annyira alaposan.  Kellemes kora őszi időnk volt, tökéletesen múzeumlátogatós. Elkészültünk jobbik felemmel, bár nekem a kelleténél kicsit több időt vett igénybe, mert marhára élveztem, hogy megyünk valahova és mindezt a kedvenc évszakomban tesszük.  Vígan baktattunk a fák alatt a Ludovikánál, aztán végre-végre megérkeztünk, és én belépésünket követően célirányosan hasítottam a bejáratnál lévő kisbolt felé, előzetesen felmérve, mivel volna érdemes a gyűjteményem bővíteni. Végül is nem tudtam dönteni és amúgy is alapos volt a gyanúm, hogy a fentiek után az összes itt lévő ásványt sódernek érezném, szóval inkább megszereztük a belépőket és elindultunk a köveim felé.  A teremőr rettenetese...

Tudom, hogy ilyen idős koromra megtanulhattam volna már, hogy mindig azok a legjobb bulik, amelyeket az ember nem tervez. Fruzsival egy kimerítő hét végére egyszerre ért meg bennünk az elhatározás, hogy "hát erre igazán megérdemlünk egy sört", így egyetlen óra leforgása alatt elhatároztuk és le is szerveztük, hogy egy cseh sörözőben találkozunk.  Mi még megvártuk a csőgörényt (vízvezetékszerelő), de utána folyamatos telefonos kapcsolattartás közepette megérkeztünk mind - hála a fiúknak, nem csak sörözni, de Becherovkázni is.  Nem tudom pontosan, mi, meg hogy történt - én megkóstoltam a citrusos Becherovkát és a simát, mire megkaptam Zolitól, hogy "beléptem a királyok klubjába", ittam valamilyen világos sört, de arra tisztán emlékszem, hogy a Porter tette be a kaput. Rettenetesen szeretem a barna sört, de nem értem, miért éreztem pont ezt méltó lezárásnak. Ehhez feltehetően már több köze volt a Becherovkának, mint nekem. Az egész este rettenetesen felsza...

Gergővel és Blankával Gergő főzés iránti szenvedélye fűzte szorosabbra a kapcsolatunk. Gergő szenzációs (sajnos már csak ex)blogja, a Szakállas szakács felkeltette az érdeklődésemet, rá is írtam, hogy baromira tetszik. Felajánlotta, hogy áthív engem és a párom vacsorára - sosem felejtem el, mustáros és chilis csirkét készített rizzsel, salátával, szuper volt. Visszahívtuk őket, ők minket, aztán apránként a formális vacsoracsata őszinte barátsággá mélyült. Átjöttek tegnap is, de a fáradt hétköznapok és a sok elfoglaltság miatt összelopott időt nem főzéssel akartuk tölteni, különösen, hogy Gergő a közelben szinkronizált és munkából ugrott be farkaséhesen, így valami gyors megoldás kellett. Maradt hát a pizzarendelés nem oly fennkölt, ám annál finomabb és kényelmesebb válasza ilyen helyzetekre. Van egy hely, amit újabban megszerettünk: rámennek a minőségre, tudnak többet is a SonGoKu-nál, és ami fontos, még nem hagytak cserben íz tekintetében sem. Így, hogy az éttermválasztással nem ...

Bogival sokat főztünk együtt a koliban, és ez a szokás velünk maradt a koliból való kirepülést követően is. Ugyanúgy, mint a Disney, Maggie Sottero, Hayao Miyazaki vagy Taylor Swift.  Rég nem találkoztunk, így amikor mondta, hogy igazán megbeszélhetnénk valamit, én meg kapcsoltam, hogy Dávid céges kerti partira megy pénteken, isteni együttállás és egy "akkor pénteken hatkor nálam" lett az eredmény. Általában spontán a program, mindig megbeszéljük, hogy azt csináljuk, amihez kedvünk lesz, de ebből a végén persze mindig közös boltba menés és bevásárlás, főzés, meg egy Disney lesz. A spontán benne legfeljebb az, hogy mit főzünk és nézünk. De ha valami egyszer bevált, minek bolygatni, ugyebár. Napok óta hamburgerért epedek, vettem is hozzá vörös cheddart, sertés-marha kevert darált húst, volt itthon számtalan hamburgerbe való zöldség és szósz, így előhozakodtam Boginak eme aljas tervemmel. Ő a napokban csinált épp, de masterelt egy házi hamburgerszószt, ami egészen v...