Pizza, 3X
Gergővel és Blankával Gergő főzés iránti szenvedélye fűzte szorosabbra a kapcsolatunk. Gergő szenzációs (sajnos már csak ex)blogja, a Szakállas szakács felkeltette az érdeklődésemet, rá is írtam, hogy baromira tetszik. Felajánlotta, hogy áthív engem és a párom vacsorára - sosem felejtem el, mustáros és chilis csirkét készített rizzsel, salátával, szuper volt. Visszahívtuk őket, ők minket, aztán apránként a formális vacsoracsata őszinte barátsággá mélyült.
Átjöttek tegnap is, de a fáradt hétköznapok és a sok elfoglaltság miatt összelopott időt nem főzéssel akartuk tölteni, különösen, hogy Gergő a közelben szinkronizált és munkából ugrott be farkaséhesen, így valami gyors megoldás kellett. Maradt hát a pizzarendelés nem oly fennkölt, ám annál finomabb és kényelmesebb válasza ilyen helyzetekre.
Van egy hely, amit újabban megszerettünk: rámennek a minőségre, tudnak többet is a SonGoKu-nál, és ami fontos, még nem hagytak cserben íz tekintetében sem. Így, hogy az éttermválasztással nem kellett vacakolni, a pizzaválasztással meg nem akartunk, egykettőre rendeltünk spenótosat, négysajtosat, na meg persze egy pasis pepperónis-húsosat, abból baj nem lehet.
Először Gergővel beszélgettünk megcsalt párokról és hűségről, Dávid és Blanka a munkahelyi kínokat vesézték ki, aztán Blankával kisírtuk egymásnak megpróbáltatásaink, a fiúk meg tömték a pizzát és politizáltak. Aztán már megint mainstream pop és azok paródiáinak ismeretterjesztésébe torkollt az aznapi szerepem - ezt mondjuk nem tudom hogy. De egyre gyanúsabb.
Annyi minden történik folyamatosan, hogy az ember szeretné megosztani valakivel. Lett légyen bármilyen önálló és felnőtt, szüksége van rá, hogy küzdelmeit, kétségeit, tehetetlenségét vagy szárnyalását valakivel megossza, de szinte a teljes baráti köröm ugyanabban a helyzetben van: szükebb-tágabb értelemben vett fiatal vidékiek, akiket az egyetem, majd a lehetőségek tartottak Budapesten, elszakítva a szüleitől. Szeretném sűrűbben hívni a sajátjaimat, hiszen akárhogy forgatom, rálátásuk, a tudat, hogy ismernek, pótolhatatlan. A távolság azonban, amely sok értelemben és dimenzióban szakít el minket egymástól, ellehetetleníti, hogy teljes mértékig (meg)értsék, min megyek olykor keresztül.
Maradnak hát a sorstársak, akikkel nem csak a barátság köt össze, de az alapjait tekintve rendkívül hasonló élethelyzetek is - na meg a pizza és a rozéfröccs.
Átjöttek tegnap is, de a fáradt hétköznapok és a sok elfoglaltság miatt összelopott időt nem főzéssel akartuk tölteni, különösen, hogy Gergő a közelben szinkronizált és munkából ugrott be farkaséhesen, így valami gyors megoldás kellett. Maradt hát a pizzarendelés nem oly fennkölt, ám annál finomabb és kényelmesebb válasza ilyen helyzetekre.
Van egy hely, amit újabban megszerettünk: rámennek a minőségre, tudnak többet is a SonGoKu-nál, és ami fontos, még nem hagytak cserben íz tekintetében sem. Így, hogy az éttermválasztással nem kellett vacakolni, a pizzaválasztással meg nem akartunk, egykettőre rendeltünk spenótosat, négysajtosat, na meg persze egy pasis pepperónis-húsosat, abból baj nem lehet.
Először Gergővel beszélgettünk megcsalt párokról és hűségről, Dávid és Blanka a munkahelyi kínokat vesézték ki, aztán Blankával kisírtuk egymásnak megpróbáltatásaink, a fiúk meg tömték a pizzát és politizáltak. Aztán már megint mainstream pop és azok paródiáinak ismeretterjesztésébe torkollt az aznapi szerepem - ezt mondjuk nem tudom hogy. De egyre gyanúsabb.
Annyi minden történik folyamatosan, hogy az ember szeretné megosztani valakivel. Lett légyen bármilyen önálló és felnőtt, szüksége van rá, hogy küzdelmeit, kétségeit, tehetetlenségét vagy szárnyalását valakivel megossza, de szinte a teljes baráti köröm ugyanabban a helyzetben van: szükebb-tágabb értelemben vett fiatal vidékiek, akiket az egyetem, majd a lehetőségek tartottak Budapesten, elszakítva a szüleitől. Szeretném sűrűbben hívni a sajátjaimat, hiszen akárhogy forgatom, rálátásuk, a tudat, hogy ismernek, pótolhatatlan. A távolság azonban, amely sok értelemben és dimenzióban szakít el minket egymástól, ellehetetleníti, hogy teljes mértékig (meg)értsék, min megyek olykor keresztül.
Maradnak hát a sorstársak, akikkel nem csak a barátság köt össze, de az alapjait tekintve rendkívül hasonló élethelyzetek is - na meg a pizza és a rozéfröccs.
Ui.: A viszonyom a kidobásra érett maradék kajával még mindig pokoli. Ki kelett dobnom a maradék csülökpörköltet és főtt krumplit, de oda se akartam nézni, utána meg takaríthattam, ami mellé ment. Az hagyján, hogy alig bírtam megszokni, hogy amíg vidéken ennek is van értelme és az állatoknak adjuk, itt a kukában landol és ez az elképesztő pazarlás fizikailag fájt, de nézni, ahogy szemét lesz a keveredő, állott, s így már szagra is annál rettenetesebb kajából... kövezzetek meg, nevezzetek picsának, állok elébe, de ennél középkori kínzásokat humánusabbnak tartok.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése