Hálanapló
Szeretet nélkül semmik vagyunk.
Nem tudatosan akartam negyedéves értékelésbe vágni, de visszaolvastam a hálanaplóm a szakításom óta, és rádöbbentem, hogy amit átlapoztam, az majdnem negyed év (kicsit több). Annyiszor szerepelt benne hála a családomért, a barátaimért, az új ismeretségeimért, de még random idegen emberek kedvességért is, hogy önkéntelenül is az Oscar-beszédek jutottak az eszembe, ahol mindig mindenki mindent a csodás stábnak, meg a családjának köszön, meg a könyvek ajánlói és köszönetnyilvánításai, ahol szintén minden élő embernek hálát mondanak, és akkor ott, hirtelen rádöbbentem, hogy ezek nem üres sorok, vagy klisék, mert azok az emberek ott valakik, és ők tudják, hogy kik, és azt is, hogy róluk van szó, és az az adott színész, rendező vagy író ezt az egészet feltehetően tényleg nem tudta volna a szeretetük és a támogatásuk nélkül végigcsinálni. Az csak úgy fair, hogy megköszöni a szeretetüket és a támogatásukat, azoknak az embereknek, akik nem hagyták a vállalkozásába belebukni, pusztán azzal, hogy szerették és hittek benne, amikor ő maga kételkedőre fordult. Hát nem az ő művük is valahol nagyon picit, ami e hosszas (nem csak alkotói) folyamat végén kikerekedett?
Mert ez így megy.
Az élet tényleg rohadt nehéz, mert az út a siker, vagy egyszerűen csak a változás felé nem csak diadalmenet, hanem keserves gödrök, bukások, megfeneklések tarkította ösvény, ahol nem csak tündöklők és dicsőségesek vagyunk, hanem a kelleténél sokkal többször szánalmasak - és tényleg az tudja elviselhetőbbé tenni, ha tudjuk, hogy van, aki szeret; ha van kire rácsörögni és van, akinek a képe megjelenjen messengeren egy kis buborékban, azt kérdezve, hogy „na mi van, élsz még? ma egy sör?”; akiknek tudjuk, hogy nyomorult, ágról szakadt, taknyos, állon csorgós-könnyes állapotban is ugyanolyan szerethetőek és értékesek vagyunk; ha van, aki lehajoljon hozzánk és felemel, amikor látszólag nem csak az erőnk fogyott el, de a kedvünk is felkelni a padlóról - de még padló se kell, néha az is elég, hogy egyszerűen csak rohadt sok.
Magunkat szeretni, elhordozni, megnyugtatni nagyon fontos dolog, talán az egyik legfontosabb képesség, amire élő ember szert tehet.
De a szeretet tart mindannnyiunkat életben - szeretet nélkül semmik vagyunk.
Nem tudatosan akartam negyedéves értékelésbe vágni, de visszaolvastam a hálanaplóm a szakításom óta, és rádöbbentem, hogy amit átlapoztam, az majdnem negyed év (kicsit több). Annyiszor szerepelt benne hála a családomért, a barátaimért, az új ismeretségeimért, de még random idegen emberek kedvességért is, hogy önkéntelenül is az Oscar-beszédek jutottak az eszembe, ahol mindig mindenki mindent a csodás stábnak, meg a családjának köszön, meg a könyvek ajánlói és köszönetnyilvánításai, ahol szintén minden élő embernek hálát mondanak, és akkor ott, hirtelen rádöbbentem, hogy ezek nem üres sorok, vagy klisék, mert azok az emberek ott valakik, és ők tudják, hogy kik, és azt is, hogy róluk van szó, és az az adott színész, rendező vagy író ezt az egészet feltehetően tényleg nem tudta volna a szeretetük és a támogatásuk nélkül végigcsinálni. Az csak úgy fair, hogy megköszöni a szeretetüket és a támogatásukat, azoknak az embereknek, akik nem hagyták a vállalkozásába belebukni, pusztán azzal, hogy szerették és hittek benne, amikor ő maga kételkedőre fordult. Hát nem az ő művük is valahol nagyon picit, ami e hosszas (nem csak alkotói) folyamat végén kikerekedett?
Mert ez így megy.
Az élet tényleg rohadt nehéz, mert az út a siker, vagy egyszerűen csak a változás felé nem csak diadalmenet, hanem keserves gödrök, bukások, megfeneklések tarkította ösvény, ahol nem csak tündöklők és dicsőségesek vagyunk, hanem a kelleténél sokkal többször szánalmasak - és tényleg az tudja elviselhetőbbé tenni, ha tudjuk, hogy van, aki szeret; ha van kire rácsörögni és van, akinek a képe megjelenjen messengeren egy kis buborékban, azt kérdezve, hogy „na mi van, élsz még? ma egy sör?”; akiknek tudjuk, hogy nyomorult, ágról szakadt, taknyos, állon csorgós-könnyes állapotban is ugyanolyan szerethetőek és értékesek vagyunk; ha van, aki lehajoljon hozzánk és felemel, amikor látszólag nem csak az erőnk fogyott el, de a kedvünk is felkelni a padlóról - de még padló se kell, néha az is elég, hogy egyszerűen csak rohadt sok.
Magunkat szeretni, elhordozni, megnyugtatni nagyon fontos dolog, talán az egyik legfontosabb képesség, amire élő ember szert tehet.
De a szeretet tart mindannnyiunkat életben - szeretet nélkül semmik vagyunk.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése