My Only Wish
Meglepően kellemetlenül reagáltam a tényre, hogy az ajándékaim vagy nem értek ide, vagy még nem rendeltem meg őket, pedig tudtam, hogy így lesz (hát én intézem) és eddig azt gondoltam, nem számít, mert ez már tényleg csak az extra, a hovatovább egy tökéletesen szállított éven, de na, ez a hagyomány része, és mint ha egy kötelező pont a menetrendből kimaradt volna. Még most, másnap reggel is viszketek, hogy nincsenek tökéletes kis ajcik, széttépett csillogó papírok és szalagok a fa alatt. Apró szépséghiba, így lett volna 150%, mert így csak 120%, ugye, sosem láttunk még perfekcionizmust működés közben. :') #irony
Olyan volt a tegnapi nap, mint az egész év. Sokat dolgoztam a fával, jól elfáradtam, mire beállítottam (de addig kell rögzíteni, amíg nincs feldíszítve, vagy csálén fog állni a díszekkel együtt is, pár gömbbel és boával ezt nem lehet maszkolni, ugye), olyan menüt állítottam össze, ami finom volt és mégsem haltam meg hajnal óta a konyhában, ünnepi, de nem iszonyú munka - döbbenten veszem észre, mennyit számít az önismeret és a tapasztalat ebben is. Mesét olvastam és néztem, mesebeli fám van, olyan tökéletes karácsonyi otthonom és karácsonyi ünnepem volt, amiben ténylegesen én magam is otthon voltam. Hiányzik az önfeledt, gontalan ünneplés, még ha tudom is, hogy ami történik, az a kemény munka jól megérdemelt jutalma, és ez így teljes és igazságos, és valójában sokkal többet kaptam, mint amire számítottam - sokszor egészen váratlan dolgokat, magasságokat.
Ilyen volt számomra egész 2024. Hatékony, ügyes, de a kedvenc szavam még mindig az, amit Trénnek használtam rá - hogy fontos. Nem az a könnyed, lenge ruhában röpködős beteljesedés, amire számítottam, rengeteget és keményen dolgoztam, de az elkerülhetetlen alaperősítésről, falak emeléséről szólt, ami mégis csak komoly előrehaladás, ha ránézésre olyan érzet is a félkész ház, hogy marha messze van még a vége. Mégis beteljesedettséget érzek, mert úgy érzem, minde erőfeszítésemen másfeles szorzó volt, minden cselekedetem és befektetett energiám sokszorosan hálálta meg az élet, és minden, amit magamról tanultam, azt segítette elő, hogy mindent megkapjak magas színvonalon ugyanúgy, de ne az én kikészítésem árán. Mit ugyanúgy? - hanem sokkal, sokkal többet. Erre a legjobb példa a munkahelyi teljesítményem - minden célkitűzésem nem csak szállítottam, de elismeréssel zártam.
Tegnap végig csak erre, ezekre a dolgokra tudtam gondolni. Hogy milyen áldott vagyok, hogy a vállalkozásaim siker koronázta, és tényleg mennyi mindent tettem magamért, azért, hogy így érezhessem magam. És most először úgy éreztem, hogy megérdemlem, és mindenért ami szorzóként tett rá az élet, csak hálát, boldogságot és megerősítést éreztem. Ha az ember megtanulja magát és a szükségleteit priorizálni, a vállalkozásait előbb vagy utóbb siker koronázza. Egy áldozat sosem lehet úgy társai szolgálatára, ahogy szeretné, akkor sem, ha önmaga kizsigerelése mögött semmi más vágy nem állt egész idő alatt, csak a segíteni akarás. Önismereti alapvetés, hogy csak abból tudsz adni, amid van, mégsem arra vagyunk kondícionálva, hogy ahogy Juditom mondaná, először "magamra tegyem fel az oxigénmaszkot". Mégis, mikor thai boxolni kezdtem, elutaztam, többek közt azért, hogy az olaszt erőltessem és tanuljam, minden cselekedet, amit látszólag magamért tettem, barátaim, kollégáim, embertársaim felé való kedvességben, türelemben, elfogadásban, megértésben és szolgálatban mutatkozott meg, ez változtatta számomra szolgálattá a HR-t (és a korábbi évek identitásválságából ez vezetett ki és palántázott el ugyanoda, de ezúttal jobb földben, szebben gondozva, a szükségleteimnek megfelelő körülmények mellett).
Ez az én utam, ebben vagyok komfortos, önazonos, hű és igaz, és szinte disznóság, hogy mint ha ez önmagában nem lenne ajándék, még ezen felül is folyton csak kapok, hogy ezért jutalmaz az élet.
Advent harmadik vasárnapja van, és ez az Öröm nekem most nem annyira gyermeki, csodaváró és ártatlan, sokkal inkább egy céltudatos, folyamatos beteljesedésben lévő nő alázatos biccentése, aki kicsit fáradtan várja a pihenést családja körében, de készen áll arra, hogy 2024 mesgyéjén haladva alakítsa a prioritásait és akként forduljon 2025 tervei és vágyai beteljesedése felé, egy számára új és idegen területre lépve - a megengedésben.
Olyan volt a tegnapi nap, mint az egész év. Sokat dolgoztam a fával, jól elfáradtam, mire beállítottam (de addig kell rögzíteni, amíg nincs feldíszítve, vagy csálén fog állni a díszekkel együtt is, pár gömbbel és boával ezt nem lehet maszkolni, ugye), olyan menüt állítottam össze, ami finom volt és mégsem haltam meg hajnal óta a konyhában, ünnepi, de nem iszonyú munka - döbbenten veszem észre, mennyit számít az önismeret és a tapasztalat ebben is. Mesét olvastam és néztem, mesebeli fám van, olyan tökéletes karácsonyi otthonom és karácsonyi ünnepem volt, amiben ténylegesen én magam is otthon voltam. Hiányzik az önfeledt, gontalan ünneplés, még ha tudom is, hogy ami történik, az a kemény munka jól megérdemelt jutalma, és ez így teljes és igazságos, és valójában sokkal többet kaptam, mint amire számítottam - sokszor egészen váratlan dolgokat, magasságokat.
Ilyen volt számomra egész 2024. Hatékony, ügyes, de a kedvenc szavam még mindig az, amit Trénnek használtam rá - hogy fontos. Nem az a könnyed, lenge ruhában röpködős beteljesedés, amire számítottam, rengeteget és keményen dolgoztam, de az elkerülhetetlen alaperősítésről, falak emeléséről szólt, ami mégis csak komoly előrehaladás, ha ránézésre olyan érzet is a félkész ház, hogy marha messze van még a vége. Mégis beteljesedettséget érzek, mert úgy érzem, minde erőfeszítésemen másfeles szorzó volt, minden cselekedetem és befektetett energiám sokszorosan hálálta meg az élet, és minden, amit magamról tanultam, azt segítette elő, hogy mindent megkapjak magas színvonalon ugyanúgy, de ne az én kikészítésem árán. Mit ugyanúgy? - hanem sokkal, sokkal többet. Erre a legjobb példa a munkahelyi teljesítményem - minden célkitűzésem nem csak szállítottam, de elismeréssel zártam.
Tegnap végig csak erre, ezekre a dolgokra tudtam gondolni. Hogy milyen áldott vagyok, hogy a vállalkozásaim siker koronázta, és tényleg mennyi mindent tettem magamért, azért, hogy így érezhessem magam. És most először úgy éreztem, hogy megérdemlem, és mindenért ami szorzóként tett rá az élet, csak hálát, boldogságot és megerősítést éreztem. Ha az ember megtanulja magát és a szükségleteit priorizálni, a vállalkozásait előbb vagy utóbb siker koronázza. Egy áldozat sosem lehet úgy társai szolgálatára, ahogy szeretné, akkor sem, ha önmaga kizsigerelése mögött semmi más vágy nem állt egész idő alatt, csak a segíteni akarás. Önismereti alapvetés, hogy csak abból tudsz adni, amid van, mégsem arra vagyunk kondícionálva, hogy ahogy Juditom mondaná, először "magamra tegyem fel az oxigénmaszkot". Mégis, mikor thai boxolni kezdtem, elutaztam, többek közt azért, hogy az olaszt erőltessem és tanuljam, minden cselekedet, amit látszólag magamért tettem, barátaim, kollégáim, embertársaim felé való kedvességben, türelemben, elfogadásban, megértésben és szolgálatban mutatkozott meg, ez változtatta számomra szolgálattá a HR-t (és a korábbi évek identitásválságából ez vezetett ki és palántázott el ugyanoda, de ezúttal jobb földben, szebben gondozva, a szükségleteimnek megfelelő körülmények mellett).
Ez az én utam, ebben vagyok komfortos, önazonos, hű és igaz, és szinte disznóság, hogy mint ha ez önmagában nem lenne ajándék, még ezen felül is folyton csak kapok, hogy ezért jutalmaz az élet.
Advent harmadik vasárnapja van, és ez az Öröm nekem most nem annyira gyermeki, csodaváró és ártatlan, sokkal inkább egy céltudatos, folyamatos beteljesedésben lévő nő alázatos biccentése, aki kicsit fáradtan várja a pihenést családja körében, de készen áll arra, hogy 2024 mesgyéjén haladva alakítsa a prioritásait és akként forduljon 2025 tervei és vágyai beteljesedése felé, egy számára új és idegen területre lépve - a megengedésben.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése